Valóságos csoda e mai erkölcsi felfordulásban és országrengető válságban, hogy vannak termékeny oázisai a műalkotásnak, a „messze jövendőre” tekintés művészi állhatatosságának. Ugyanakkor reménykeltő is, hogy vannak álmok megvalósulóban, s jutnak forintok a műpártolásra. Ilyen oázis a közelünkben Győrfi Lajos Magyar Örökség-díjas szobrászművész püspökladányi műhelye.
Másfél éve, amikor a művésszel egy nagyrábéi kamarakiállítása alkalmával a munkásságában meghatározó szerepű kunsági gyökerekről és az új kihívásokról beszélgettünk, alig győztem feljegyezni a szebbnél szebb elképzeléseit.
– Másfél év, tizennégy szoboravató – sűrítette egyetlen rövid mondatba e rövid időszak történetét augusztus legelején a Táncsics utca 25. alatt. Vagyis nem alaptalanul mondta korábbi találkozásunk alkalmával: általában azt tapasztalja, hogy amikor elkészít egy tervet, nagyobbrészt megbízást is kap a kivitelezésére.
II. János Pál pápa szobrot is készített már Győrfi Lajos
Akkoriban az idén boldoggá avatott II. János Pál pápa szobrának tervén dolgozott. A felkérés Győrből érkezett, ahol teret neveztek el a Szentatyáról. Oda, arra a térre kerülhet majd a pápaszobor is, aminek két változatban készült el a makettje. Egyik lenyűgözőbb, mint a másik: II. János Pál magyarországi látogatásai alkalmával és a tévé képernyője előtt is oly sokszor megélt élményeket elevenítik meg a szemlélőben. Nem lesz könnyű kiválasztani a véglegest. A művésznek, persze, megvan a kedvence: amelyik egy magába forduló emberként egyszersmind történelmi felelősség terhét hordozó egyházfőként állítja elénk a pápát.
– A szél megfújja a palástját, és olyan formát ölt, mint egy katedrális – simogatta meg szavaival a valóban drámai hatású plakettet. (A szoborra még gyűlik – bizakodjunk, hogy mielőbb összegyűlik – a pénz.)
Különös véletlen, hogy egy másik új műve is egyházi méltóságnak, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöki tisztét 1892-től 1908-ig betöltő Hegymegi Kiss Áronnak állít emléket.
Elnézve ennek a köztérre szánt, ötnegyedes (életnagyságúnál nagyobb) szobornaka makettjét, amely karosszékben ülve ábrázolja a püspököt, megkérdeztem, hogy vajon nem sokkal nehezebb-e megformálni egy kevésbé ismert ember alakját, mint – mondjuk –, egy olyan kiemelkedő történelmi személyiségét, akinek a vonásai az iskolai tanulmányok meg a korábbi ábrázolások folytán már szinte belénk vésődtek. Így tudtam meg tőle, hogy ehhez a munkájához is talált „fogódzót”.
– Szerencsés helyzetben vagyok, mert gyönyörű fotóm van róla öregkorából. A szobrot tűhegynyivel fiatalabbra vettem, de kihasználtam a fotó adta lehetőséget. A kézmozdulat, a tartás – szinte minden ott van rajta, s ha jó a fotó, akkor már „csak” plasztikává kell tenni, olyanná, hogy belső kisugárzása legyen – válaszolta Győrfi Lajos, majd hozzáfűzte, hogy szereti az ilyen karaktereket.
Hegymegi Kiss Áron szobrát augusztus 23-án avatták Debrecenben az István király téri református templom előterében.
Rá egy hónapra, szeptember 23-án pedig végre Kádár vitéz lovas szobrát is felállíthatják Berettyóújfalu főterén. Készítéséhez 2007-ben fogott hozzá a mester, s bár a kész tervet az említett kamarakiállításon már másfél évvel ezelőtt megcsodálhattuk (előbb kész volt, mint a révkomáromi Szent István-lovasszobor, ami szintén Győrfi Lajos alkotása), mivel „nem jött össze az anyagi része”, az avatása máig várat magára.
– Ma ott tartunk, hogy tényleg fel lesz állítva –, nyugtatott meg Győrfi augusztus legelején. Nem ez volt azonban számomra a legemlékezetesebb közlése, hanem az, hogy felállításakor a „Kádár vitéz” lesz a tizedik lovas szobra. Nem mellesleg a száznyolcvanadik köztéri szobra. Vagy ahogy ő mondta, „körülbelül a száznyolcvanadik”. HBN, Gulyás Imre