Báránd község története (Raffay Lajos igazgató-tanító gyűjtése nyomán, melyet 1956-ban vetett papírra)
Írta: admin - Dátum: September 19 2011 22:29:52

Báránd község története

(Raffay Lajos igazgató-tanító gyűjtése nyomán, melyet 1956-ban vetett papírra)


A mindenkori nemzedék élénken érdeklődik szülőhelye, illetőleg lakóhelye története iránt. Nemcsak a tantervben előírt szülőföldismeret kötelez lakóhelyünk történetének megismerésére, hanem a magától jövő érdeklődés is indít, hogy figyelemmel hallgassuk meg az öreg emberek elbeszéléseit, sőt érdeklődjünk, kérdezősködjünk tőlük, mit hallottak nagyapáiktól, nagyanyáiktól. Az öregek elbeszélése igen gyakran tele van szőve a fantázia szülte legendákkal, mondákkal, mesékkel. Lehet, hogy itt-ott elváltoztatja a tényeket, de a legtöbbször csak megszépíti, díszíti a megtörtént dolgokat.


Az alább leírandó eseményeket itt leszolgált 45 évem alatt többször, alig eltérő különbséggel több embertől hallottam. Legtöbbet szeretett beszélni és tudott sok adatot a már régebben elhalt Bíró András, kinek unokája a Bajcsy utcában lakik és a nagyapja nevét viseli. (Sajnos, már a dédunokája is meghalt. Szerk. megjegyzése) Továbbá Szőnyi Mihály, ki történelmi adatokkal, nagy olvasottsággal tudta fűszerezni az ősöktől rámaradt hagyományt, valamint öccse Szőnyi Márton szolgáltattak értékes adatokat.


Szájról-szájra szálló hagyomány szerint, Bocskaynak a bajomi várához tartozó juhászata volt a pusztán. Különösen a bárány-akol körül települt a pásztorok tanyája a mai 10. sz. őrház körüli tájon. Azt a helyet a bárányok akla után „Pusztabáránd”-nak nevezték. Ez volt a legősibb település a XVII. sz. elején, sőt még előbb is, mert olyan szájhagyomány is van, mely szerint még 700 évvel előbb, a tatárjárás idején pusztult el ez az ősi település és mikor újra építgetni kezdték a falut, többen pásztorkodáson kívül halászattal foglalkoztak s alkalmasabbnak találták az Eszteró-ér kanyarodásában letelepedni. Így kezdett alakulni a mai falu legrégibb települése Galgóczi József és Gál József mai háza körül, az úgynevezett halásztanya. Továbbfejlődés következménye az Éroldal a mai Táncsics és Kinizsi utcák házainak sora. A Sztálin úttól ( Szerk. 1956-tól Nagy Lajos út )északra eső rész körülbelül 100 évre tekinthet vissza. Az északi sarok, amit az új utcaelnevezések előtt 1920-tól kezdve Újtelepnek neveztünk.


Tehát, a Sztálin úttól északra eső házak a vasútépítéssel kapcsolatos fejlődés következményei. A vasútépítés pontos idejét különbözőképpen állítják. Valószínű, hogy a múlt század (Szerk. 19. sz.) 80-as 90-es éveiben készült el. Első állomása a mai 5.sz. őrház (Szerk. vasúti átjárónál Kaba felé) volt. Későbbi fejlődés hozta az állomás építését s az állomáshoz vezető utat.


Falunk népe a nagyváradi latin szertartású püspökség jobbágya volt. Egy öreg paraszt márciusi beszédében a Kossuth-szobornál elmondta, hogy a püspök jó földesúr volt. Nem sanyargatta a népet. A mai Kokes Viktor-féle ház helyén állott egy hosszú épület, vastag vályogfallal, sok ablakkal az utcával keresztben. ( Szerk. Kokes Károlyné és Papp Gyula udvarán ) Ez volt a püspök ispánjának a lakása, innen végiglátott az utcán egészen a második keresztútig, látva a nyugalmas munkába indulást, hazaérkezést, vagy az esetleges nyugtalan sürgés-forgást. A bárándiak sokszor fordultak kéréssel a földesúrhoz legelő, vagy más mezőgazdasági ügyben. Úgy beszélik, hogy a küldöttséget a református pap vezette a katolikus főpaphoz és mindig méltányos elintézést nyertek.


Azt is mondja a szájhagyomány, hogy a világosi fegyverletétel után , 1849. novemberében, egy hideg őszi délben, éppen hazafelé indulóban volt az előljáróság, mikor megérkezett egy magasrangú császári tiszt és a bírótól előfogatot követelt. A bíró azt mondta, hogy azonnal nem állíthat, mert az emberek és állatok most fogyasztják őszi munkáik után ebédjüket, ételüket, csak egy óra múlva állhat elő a fogat. Hívja be a kocsiban levő társait s (állítólag) a feleségét melegedni. A tiszt kirántotta a kardját, fenyegetőleg követelt, de Kiss B. István bíró azt mondta:

- Tegye el a kardját tiszt úr, az a harctérre való. Ez tanácsház, itt csak okos beszédnek van helye.

- Ember vagy te bíró, - mondta a tiszt - megvárom az órát, de felelj nekem három kérdésre!

- Jól van, felelek, ha a kérdés az én iskolámnak megfelel!

- Azt kérdezem, van-e ezüstötök, aranyotok?

- Nincs. Elvitte az úrbéri megváltás.

- Jobban szereted-e Kossuth Lajost, mint a császárt?

- Kossuth Lajos, míg élek, a szívembe van zárva – mondta a bíró.

- Most arra felelj, hogy mertél velem szemben ilyen keményen fellépni?

- Mert ebben a tanácsházában én vagyok a császár! (Akkor is tanácsházának mondták. Megj. Raffay Lajos!)


Eközben előállott a kirendelt előfogat s a császári tiszt melegen megrázta a bíró kezét és azt mondta: „No, te bíró, sohasem felejtem el ezt az órát, amit veletek töltöttem!”


A jelenlegi Tanácsháza helyén egy öreg épület állott, mely a megyéé volt, tiszti kvártélyház céljára. Az átvonuló katonaság használta, míg a vasút meg nem épült. A vasút gyökeresen megváltoztatta az utazási és szállítási lehetőségeket és körülményeket. Így a kvártély-ház rendeltetési célja megszűnt. A megye pár forintért, hogy formája legyen, eladta a házat a községnek. Így használták 1910-ig, míg az új, mai tanácsház megépült.


A Berettyó szabályozása előtt a határban lévő erek bővizűek, halban, rákban, csíkban gazdagok voltak. A halászattal foglalkozók egy-egy nagyobb eredmény után vidám lakomát csaptak. A szabályozás elvezette a vadvizeket, eltűntek a nádasok, csak a mélyben élnek a csirák, hogy egy-egy esős esztendőben újra megmutassák, hogy milyen volt a régi Sárrét, vadvizeivel, nádasaival. Ezeknek az emlékét őrzik a Kincsesér, Papér, Dögösér, Csonkér nevű dűlők. Az Eszteró-ér olyan bővizű volt, hogy nagy híd vezetett át rajta, lovakat úsztattak benne, s a füzesgyarmati vásárra tutajon szállították el a szarvasmarhát, birkát.


Vasútépítéssel kapcsolatban az a hagyomány tartja magát, hogy az eredeti terv szerint itt lett volna a vasúti csomópont, illetőleg elágazás, de a Bárándi nép egy része, lovasgazdák, féltek a fuvarozási lehetőségek és a kereset csökkenésétől, elgáncsolták összeköttetéseik útján a tervet, így kapta Püspökladány. Igaz, hogy ez ellen a feltevés ellen szól az a tény, hogy Ladány akkor is nagyobb helység volt, mint Báránd.


Fentebb kellett volna említenem, a vizek szabályozásánál, hogy a sárréti utcák, így a bárándiak is, ősztől kezdve rendívül sárosak voltak. A gyermekeket lóháton küldték iskolába. Egy lovon két-három gyermek ült, testvérek vagy szomszédok. Az iskolánál leszálltak s a ló magában hazament. A nagyobbak falábon jártak. Az iskola fala mentén egész sor faláb volt odatámasztva.


Később deszkajárdát készítettek a falu minden utcájában. Pallót. Természetesen ez elég keskeny volt, hogy a szembejövőknek vagy a sárba kellett lépni, vagy összeölelkezve egy fordulatot kellett tenni. A beton járda 1905-ben épült. Nagy harc előzte meg. A vélemények különbözők voltak. A kiküldöttek megnézték más községek járdáit. Egyik helyen tégla, másik helyen kőlap, harmadiknál beton. Egyik dicsérte a magáét, leszólta a másikét, végül is a „beton-párt” győzött s a kőlap-pártiak belátták, hogy a beton szebb is, jobb is, könnyebb a tisztogatása is. Összehasonlították Ladánnyal, ahol négyzetes kőlap járda van.


A Bárándi nép földműveléssel foglalkozott, de kicsiny határa miatt sokan a vasúthoz mentek pályamunkára. Bárándiakkal találkozni lehetett Brassótól Pozsonyig, Árvától Fiuméig. A vasúti kenyérkeresetet ma is igen sok Bárándi űzi és az esteli, főként a szombati munkásvonat igen nagy számmal hozza az ország minden részéből a Bárándi munkásokat. ( Szerk. az 50-es évek!)


Ez az életmód, a sok utazás, másokkal való érintkezés, országjárás, itthoniakkal a látottak-hallottak megbeszélése nagyobb látókörűvé, értelmessé tette népünket, úgy, hogy elfogultság nélkül elmondhatjuk, hogy nagy általánosságban a bárándi nép a környékbelieknél – sértés ne essék – értelmesebb. Az elmúlt 80-100 éven belül tanítói is olyanok voltak, hogy iskolázottságuk szempontjából is kiváltak a katonaságnál is. A nagyváradi 37. gyalogezrednél – mondják – a nyolcheti kiképzés után gyakorlatba vették, hogy bárándiak, sarkadiak, komádiak mennek az altiszti iskolába. Természetesen nemcsak ezek, mert sok értelmes embert ismerünk a szomszéd községekben is.


A szájhagyomány arról is beszél, hogy 1848-ban Báránd is kiállította a maga lovascsapatát. Parancsnoka Bíró János volt. Kiadta a parancsot, hogy élelmiszeren kívül mindenki vigyen magával egy váltás tiszta ruhát is, az akkori viselet szerint gatya volt a férfiviselet. A nemzetőr parancsnok napok múlva érkezett meg Debrecenbe, addig a ló körüli foglalatosságban elszennyeződött a fehér ruha s a bárándiak magukra vették a tisztát. Mikor a parancsnok meglátta a tiszta csapatot, megkérdezte, melyik falué? Jelentik, hogy Báránd. Erre így adta ki a sorbaállási rendelkezést: „Előre tiszta Báránd, hátra piszkos Ladány.


A Bárándi nép művelődési vágya, társaságkedvelő természete alkotta meg a második világháború előtt működött sok olvasókört: Gazdakör, Iparoskör, Polgári Népkör, Polgári Olvasó Egylet, Katolikus kör, Nyudíjas vasutasok Olvasóköre. Ezekben, különösen téli estéken és vasárnap délutánokon összegyűltek, újságot olvastak, megbeszélték ügyes-bajos napi problémáikat, politizáltak, kártyázgattak, szerény filléres alapon.


A mozi is megnyílt 1938-39 évben. Hozta a kultúrát s ingyen is nyújtotta vasárnap délutánonként, az ott tartott népművelési előadásokon. A kultúrfilmeket bemutatta Papp János, ( szerk. Papp Jánosné, Gyöngyi néni férje) akkori tulajdonos.


Hét könyvtár működött. A fentebb felsorolt olvasóköröknek külön gazdag könyvtára volt, s a fogyasztási szövetkezet is kölcsönkönyvtárat tartott fenn.


Népünk zenekedvelő, nótakedvelő. Rendszerint két zenekar is működött, melyekben ritkán muzsikált 1-1 cigány. Magyar parasztok zenéltek lakodalmakon, mulatságokon.


1903-ben Kulcsár Ferenc tanító megalakította a Bárándi Dalegyesületet. Pár hónap múlva kinevezték Bereg megyében állami tanítónak s rövid próbálkozás, kísérletezgetés után – vezető híján – beszüntette működését. 1910-ben Raffay Lajos életre hívta az énekkart ugyanazon megerősített alapszabállyal. Minden szilveszter esten férfikari kórusokkal, műkedvelő színdarabokkal szerepelt, hazafias és társadalmi ünnepélyeken énekelt legtöbbször. A szilveszteri esten kívül még egy kultúrestet rendezett. A hivatalosoknak és a bárándi népnek kedvence volt ez az egyesület. 1950. évben feloszlatták. Legutolsó előadása az 1949. év szilvesztere volt, melyen a Háry Jánost adta elő nagy erkölcsi sikerrel. Két ízben megyei, egyszer országos versenyen vett részt.


1928-ban alakult meg az iskola gyermekkórusa. Rendszeresen jártak a járási versenyekre, melyen elismerten mindig első volt. Megyénkben a derecskei és a sárándi előzte csak meg.


Nemcsak ezekben merült ki Báránd énekkultúrája, mert a katolikusok is szerveztek énekkart Müller Gyula vezetésével. A kat. iskolának is volt hasonló jó gyermekkórusa. Mind a kettőt eredményesen folytatta Mosonyi István, aki 1949-ben megszervezte a Pedagógus Énekkart s ebből különböző neveken át kifejlődött a Földművesszövetkezeti Énekkar.


Népünk dalszeretetét mutatja, hogy a mai (szerk. 50-s évek) dicséretes művészi teljesítményű énekkarban nagy számmal énekelnek a régi öreg dalosok, akik 30-40 éve énekelnek kórusban, sőt a zenekarban is a legértékesebb tagok közé tartoznak. 1939-ben volt két férfikar, két gyermekkar és egy női kar. A népi zenekar, mint a férfiak énekkarának része működött a második világháborúig. Ez a zene és énekkultusz nemcsak névleges volt, hanem a környék elismert, kiváló együtteseként szerepelt. A megye népművelési bizottsága sokszor meglátogatta és bámulta teljesítményüket. Ének- és zenekar együttese betanulta és többször bemutatta: Strausz Kék Duna keringőjét. Egyszerű paraszt emberek egymást is tanítgatva segítettek a vezetőnek, hogy a partitúrából betanítsák a ma is kedvelt és sokszor játszott művet.


Ma már van községünknek országos szakemberek által is méltányolt, megbecsült népi együttese. A vegyeskar kitűnő vezetője Mosonyi István. Ő irányítja a zenekart is, melynek vezetője Deli Lajos 75 éves Tsz dolgozó. tánckarát Tóth Borbála (Háló Gyuláné) és Baranyai Julia pedagógusok vezetésével és színjátszó gárdája Mosonyi István rendezésével. A megyében sokkal nagyobb testületek vannak, azonban sehol sem építették ki ezt a zenekultúrát, aminek itt már félévszázados gyökere és törzse van.


A szövetkezeti gondolatot is több, mint negyven éve ápolja a bárándi nép. 1911. évben alakította meg a Fogyasztási és Értékesítő szövetkezetet, mely kibírta az 1930-as gazdasági világkrízist. Fokozatosan fejlődött, s ma Földművesszövetkezetként dolgozik a népért. Hitelszövetkezetet 1920-ban alakítottak. A tanítók mindkét helyen bőségesen kivették részüket a szövetkezeti munkában, 16-20 Pengős fizetésért, társadalmi munkának, kultúrmunkának tekintve. A Fogyasztási szövetkezetben Raffay Lajos 17 évig, Nagy Mihály 2 évig, Müller Gyula 2 évig dolgozott. A hitelszövetkezetet Papp Károly 25 évig vezette. (Szerk. Mindnyájan tanítók voltak!)


Ivóvízzel kb. egy félévszázada van ellátva a falu. Amíg ártézi kutak nem voltak, ásott kutakból hordták a vizet. Egymás után merítették saját edényüket a kútba, sokszor különféle járványos betegségekkel fertőzték meg egymást. Milyen nagy áldás az ártézi kút, mely tisztán adja a tápláló, ivásra alkalmas megállapított lágy vizet. Mosásra is a legalkalmasabb. Legrégibb ártézi kutak voltak: a piaci, bánáti (Rózsa-kút)és a Boruzs-kút. Később, a 30-as és 40-es években a vasútnál is fúrtak, az Újtelepen is, a piacon másodikat és a Bánátban is még egyet. Ezeknek nagy értékét csak akkor tudjuk igazán felmérni, ha valami üzemi akadály merül fel és nem tudunk szokott kutunkról elég vizet hazavinni.


Tűzrendészeti szempontból is sokat fejlődött a község népe. Ezelőtt 50 évvel alig volt 2-3 ember, aki ismerte a tűzoltó fecskendő szívó és nyomó oldalát. Nem tudták, melyik oldalát állítsák a kút felől. Ma már jó karban lévő szivattyúnkat évről-évre megújuló létszámú, képzett tűzoltók kezelik, a versenyeken többször bemutatták rátermettségüket, tudásukat, jó helyezéseikkel. Urbán Péter, községi tisztviselő hosszú évtizedeken át sok kiváló tűzoltót képezett ki. Ma már a nyári időben telefonnal felszerelt tűzőrök őrködnek a toronyban és a Tanácsházán a lakosság vagyona felett. Nagyobb tűzeseteknél a püspökladányi motoros fecskendővel felszerelt tűzoltók és a biharnagybajomi Maszolaj fecskendői segítettek példás eredményekkel.


A Kossuth-szobor felállítása az országban a második volt. Erre annak idején nagyon büszkék voltak a bárándiak. 1895. évben már megindult a mozgalom. A gyűjtés szép eredménnyel járt. Mikor egyes házakat kihagytak a gyűjtők, arra gondolva, hogy szegény család nem képes anyagilag hozzájárulni a szobor felállításához, a szegény asszony sírva vitte be a két forintját: „Annyira megsértettek ezzel, hogy meg se szólítottak, mikor én is Kossuth Lajos híve vagyok, én is adok szegénységemből, ami telik.”


A mozgalom lelke Szabó József lelkész és Galgóczi István gazdálkodó volt. A szobor elkészítésével megbízott művész kisalakú szoborral ajándékozta meg őket. A leleplezésre igen nagy lelkesedéssel készült a falu. Meghívták a szomszédos falvakat, melyekből még gyermekek is meglepő szép számmal jöttek. Az ünnepség vendége volt Kossuth Ferenc is, ki megjelenésével boldoggá tette Báránd népét.


A lelkes, Kossuth-hű bárándi nép minden ünnepélyt a szobor előtt tartott. Március 15-én megkoszorúzták az iskolás gyermekek, akik tanítóik felszólítása nélkül, saját kezdeményezésükből gyűjtöttek koszorúpénzt. Rendszerint annyi gyűlt be, hogy külön koszorúja volt a fiúknak és a lányoknak. Boldog volt, akit azzal tüntettek ki, hogy pár szóval ő helyezze el a koszorút. De nemcsak iskolás gyermekek, hanem olvasókörök, testületek, szövetkezetek versenyeztek s olyan nagy számmal volt a koszorú, hogy elborította a talapzatot. Sajnos, az utóbbi években csak az iskola tanulói helyeztek koszorút! (Mondom ezt 1956-ban!Raffay Lajos)


Azt is feljegyezzük, hogy a szobor eredeti helye a mozival szemben lévő kút mellett volt, ahol pár tuja bokor mutatja helyét (szerk. már nincs semmi nyoma), de Báránd népe már nem fért el azon a kis helyen ünnepélyek alkalmával. A forgalom is elterelődött az új műút irányába. Jobbnak látta vezetőségünk, hogy a Tanácsháza, a két templom s az iskola (ma óvoda) (szerk. jelenleg a Támasz épülete) előtti téren álljon. 1948. évben áthelyeztük. Közmunkával lelkesen segítettek. Az alapban úgynevezett alapkőben üreget képeztek ki, ebbe helyeztük szurokkal lezárt üvegben az áthelyezés történetét, néhány pénzdarabot az akkor forgalomban volt pénzből, és a régi eredetileg elhelyezett iratokat. Szőnyi Mihály, a község legöregebb embere, ki mindig levett kalappal adott tiszteletet Kossuth emlékének, - Kossuth-bankót is hozott, hogy azt is helyezzék el.


A jelenlegi alap magasabb, mint a régi s így helyesebb is, jobban kiemelkedik a gondozott bokros környezetből. Az előoldal felirata: KOSSUTH LAJOSNAK, A SZABADSÁG, TESTVÉRISÉG, EGYENLŐSÉG APOSTOLÁNAK. BÁRÁND KÖZSÉG POLGÁRSÁGA. 1896.


A hátoldal felirata: „Sok szenvedést láttunk egy ezredéven át, s nyögte Árpád népe ellenség táborát. De hazánkra újabb ezredévek kelnek, ha Kossuthtól tanul népe honszerelmet.”


(Az anyagot - hálával emlékezve Raffay tanító úrra - Ulveczki Lajosné, nyugalmazott iskolaigazgató tette közzé)