-idézett cikk-

"Kedves Vendégeink!

Az Önök nemes vállalkozását beharangozó kiadványban a Sárrét 48-as emlékei között olvashattak Bem apó kocsisáról, aki a bárándi temetőben, egy hatalmas gesztenyefa alatt alussza örök álmát. Balogh Jánost, mert hogy ez volt a becsületes neve, lassan 100 éve őrzi ott egy sírhant. S nincsenek már közöttünk azok sem, kiknek megadatott látni és hallani őt, az örökké anekdotázó János honvédet. A szájhagyomány szerint e bárándi legényke is ott toporgott Nagyvárad főterén, mikor Jozef Bem, a kis lengyel 1848. december 9-én átvette az erdélyi hadak feletti főparancsnokságot. Itt érte Jánost az a megtiszteltetés; melyet saját elmondása szerint lovai szépségének köszönhetett, hogy fiatal kora ellenére (csak 18 éves volt), a tábornok egyik kocsisa lehetett. Az általa rajongásig tisztelt Bem tábornok tényleges szállítására azonban ritkán adódott alkalom, mivel Bem általában az élen lovagló csapatokat kísérte lóháton, mindig az első vonalban. A kocsisokra többnyire az iratok, haditervek és a tábori posta szállítása maradt. Balogh János még idős korában is elérzékenyülve beszélt a győztes erdélyi csatákról, diadalmas bevonulásokról, s mint mondta, a bakon ülve csak úgy dagadt a melle a büszkeségtől, mikor szeretett tábornokát éljenezte a nép. A fegyverletétel után néhány földijével együtt Balogh János is hazatért, kitüntetés nélkül, lovak nélkül. Akkor búcsúztak el Bemtől, amikor a tábornok úgy döntött, hogy Törökország felé veszi az útját. rCsak rövid időre fiam, rövid időre, nincs még vége fiam, nincs még veszve az ügy csengtek a fülébe évek múltán is a tábornok szavai. Balogh János a sírig hitte, hogy a távollét rövid lesz s a búcsú sem volt végleges. A szabadságharc emlékét évekig alázattal ápolták öreg honvédeink, számuk viszont egyre csökkent. Balogh János hosszú életet kapott a Teremtőtől, túlélte hőn szeretett tábornokát is. A hírt, hogy Bem József nincs többé, a hű kocsis nem akarta tudomásul venni. Egyre csak várt. Mondják, élete végéig hosszú katonakabátot viselt, s végakarata szerint abban is temették el.1911-ben halt meg, s már bajtársai nélkül tette meg a temetőbe vezető utolsó utat. Sírjánál viszont azok a gyermekek szavalták a Nemzeti dalt, kik mindig tágra nyílt szemekkel hallgatták a hű kocsis szabadság-emlékeit. Emlékét tisztelettel őrizzük, s nagy öröm számunkra, hogy a mai napon Önökkel is megoszthattuk. "